2004. augusztus 28.
(XVI. évfolyam, 201. szám)

Szilágycseh
VIII. Tövisháti Napok

(7. old.)

Ma délelôtt fél 10-kor kezdôdik Szilágycsehben az évente megrendezett városnapok ünnepsége. Szilágy megyében lassan kialakul a helyi ünnepségek szakosodása. Amint Krasznán a fogathajtóverseny a rendezvények központja, Szilágysomlyón az orvos- és pedagógus-továbbképzô köré szervezôdnek az események, Szilágycsehben pedig a történelem, a múlt felelevenítésére és a hagyományôrzésre összpontosítanak a szervezôk.

Délelôtt fél 10-kor a művelôdési házban az ünnepélyes megnyitó után Bocskay Istvánra emlékezik dr. Papp Klára, a Debreceni Történeti Intézet igazgatója. Ezt követôen a tövisháti népköltészetrôl Mitruly Miklós nyugalmazott egyetemi tanár értekezik. A szilágysági amatôr festô, a sarmasági Kiss Bálint munkáinak kiállítása után az IPP ART-csoport is bemutatja hagyományos nyári táborának eredményeit.

Délután 5 órától a művelôdési házban Balassi Bálint műveinek és korának ismereteibôl vetélkednek a középiskolás diákok, majd este 7 órától a kolozsvári Amaryllis-együttes mutatja be Mátyás királyról szóló reneszánsz játékát.

Vasárnap délelôtt természetesen mindenki az istentiszteleten, illetve misén vesz részt. Délután a középiskola bentlakásának udvarán a hagyományôrzô együttesek találkozója csalogat mindenkit egy-egy csárdásra.

Józsa László

Copyright © Szabadság - 2004 - All rights reserved -