Muszáj-herkulesek

„Mindenki azt mondta, hogy ha igazán lelkes és hozzáértő közönséget akarsz, akkor Szilágycsehbe menj!”
Erdélyszerte rendhagyó rendezvény házigazdája volt Szilágycseh március 25-én. A magyar oktatási minisztérium által finanszírozott programban a Kárpát-medence magyar kulturális lapjainak szerkesztői végigjárják egymás vidékeit, a személyes kapcsolatokat, ismerkedéseket akár intézményesülés is követheti.

Az irodalmi karaván fő szervezője Erdélyben az EMKE, ennek eredményeképpen három helyen találkozhattunk a szlovéniai magyar sajtó szerkesztöivel: Marosvásárhely és Kolozsvár után Szilágycsehben. A Szlovéniai Magyar Kulturális Intézet munkatársai és az EMKE vezetőségi tagjai is elkísérték a küldöttséget, amelyben a szereplés dr. Bence Lajosra és dr. Halász Albertre hárult, a moderátor szerepét Karácsony Zsolt, a Helikon munkatársa vállalta magára.
A Magyar Házba pótpadokat is be kellett hozni, mert a székek kevésnek bizonyultak. Elsőként Vida Katalin üdvözölte a vendégeket, akik jelenlétét igazi húsvéti lelki ajándéknak minősítette, utána Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte a küldöttséget. Varga András polgármester a vasútállomás nélküli kisváros nevében méltatta azt az erőfeszítést, amely több jelentős és nagysikerű kulturális rendezvényt eredményez. „Önök most ajándékot hoztak. Új kulturális értékeket mutatnak fel számunkra. Köszönjük!”
Ezt követően Bálint Enikő tárlatvezetőként ismertette Balázs László kolozsvári képzőművész bőrplasztikáit, amelyek erre az alkalomra díszítették a Magyar Ház nagytermét. Az alkalomhoz illően a művész saját válogatású versekkel illusztrálta a kiállított bőrmetszeteket.
Karácsony Zsolt az eseményt a magyarság egymástól távol eső nemzetrészeinek találkozásaként, az anyanyelv ünnepeként értékelte. Ehhez Bence Lajos csak annyit tett hozzá, hogy büszkék lehetünk, mert mintegy ezer kilométert utaztak idáig, és mindenütt ugyanazt a nyelvet beszélték a magyarok. Míg Szlovéniában – amely alig kétmillió lakosú ország – a muravidéki szlovénekről készült film tájszólása alig volt érthető, többen kérték, hogy feliratozzák, hogy mindenki értse ezt a szlovén tájszólást.
A beszélgetésekben Bence Lajos és Halász Albert kölcsönösen kiegészítette egymást, így alakult ki a szlovéniai magyarságról egységes kép.
A történet
Trianon után még 1925-ig bizonytalan volt a helyzet, mert nem tudták eldönteni hová kerüljön ez a maroknyi, akkor még mintegy 15000-es lélekszámú magyarság, végül is szlovéniaiak karjaiba hulltak. Tudni kell, hogy ők is megsínylették Trianont, hiszen lakosságuk egyharmada került idegen fennhatóság alá. Főleg Ausztriához és a Velencei Köztársasághoz. Tehát 1925-ig az iskolarendszerben sem volt változás, de ezt követően a szerb-horvát-szlovén királyság kemény diktatúrát vezetett be főleg a ’30-as években. Felszámolták a magyar iskolákat, az értelmiségi réteg elvándorolt. Az 1941-es bevonulást ezért sok esetben még a szlovének is felszabadulásként érték meg, mert véget vetett egy rémuralomnak. De 1945-ben minden kezdődött elölről, és még súlyosabban. A magyarok egy részét is deportálták, az Eszterházy birtokok felosztásakor ebből csak a betelepített szlovénok részesülhettek Tito Jugoszláviájában. 1945 után megint magyar értelmiségi réteg nélkül maradtak.
1956 némileg használt az itt élő magyaroknak. 1958-tól magyar hetilapot is lehetett indítani, főleg információs célból. Tito Jugoszláviája nem volt túl jó viszonyban a szovjetek nagyhatalmi politikájával, a magyarsággal szembeni toleranciát arra használták, hogy a budapesti eseményekkel szemben példát mutassanak a világnak.
Az oktatás
1945-1955 között fokozatosan megszüntették a magyar iskolákat azzal az indokkal, hogy nincsen elegendő tanerő. Működtek a szlovén iskolákban magyar részlegek 6-10 gyerekkel, de az ott tanító tanárok a szlovén tanárok fizetésének ötödét kapták. Változott a helyzet: 1959-ben a szimultán kétnyelvű oktatást is bevezették az iskolákban, erről sok negatívum elhangzott az elmúlt 50 évben. Lehetetlen volt az osztályban kétharmadnyi szlovén gyerek részvételével magyarul órát tartani. A 90-es években már bizonyos kompromisszumos megoldásokkal reformokat lehetett bevezetni, már lehetett osztani. Magyar nyelvű órákat csak magyar ajkú gyerekeknek lehetet tartani. Utána bevezették, hogy a magyarok által is lakott területeken csak kétnyelvű iskolákat lehet létesíteni, azaz a szlovén gyerekek második idegen nyelvként kötelezően tanulták a magyar nyelvet, természetesen alacsonyabb szinten. Ugyanez vonatkozott a magyar osztályokra a szlovén nyelv esetében. Ezen részint kiakadtak a szlovének, alkotmánybírósági pert is kezdeményeztek, amelyet elutasított a bíróság. Hátulütője: a magyar szülők egy része is ebbe az osztályba íratta gyerekét, hogy idegen nyelvként könnyebb legyen számára a magyar. Ez ellen nem tehettek semmit, mert a szülők joga az iskola megválasztása. Ez máig is így van.
A rendszer egyetlen előnye az volt, hogy egy magyar értelmiségi réteg ebből is ki tudott bontakozni.
Az értelmiség
A legszorosabb kapcsolat a Vajdasággal volt, már a ’60-as években eljöttek onnan a szakemberek, tanfolyamokat tartottak a tanítók számára, és tőlünk is sokan végeztek a szabadkai tanítóképzőben. Rajtuk keresztül tudtak kapcsolódni Budapesthez, és több ösztöndíjat szerezni a diákok számára. Ez nagy hatással volt a művelődési élet személyiségeire. Csodával határos módon újra feléledt minden. most ott tartanak, hogy ennek a kis közösségnek tíz tudományos doktora van.
Szlovéniai magyar irodalomról tulajdonképpen csak 1961-től beszélhetünk. ekkor jelent meg az első magyar szépirodalmi kötet Vaj Lajos tollából. 1994-től minden új lendületet vett, új szervezési formában jelentkezhettek az irodalom, a kultúra és a könyvnyomtatás művelői. Azóta több mint 150 kötet jelent meg magyar nyelven, és minden mintegy két év alatt elfogyott. Ha belegondolunk, hogy mindezt egy tízezer alatti lélekszámú közösség termelte ki magából, akkor ez nem hétköznapi teljesítmény.
A sajtó
A Népújság hetilap először Vaj Lajos vezetésével indult először két, majd négy oldalon, utána fokozatosan bővült, már ’59-ben évkönyvet – kalendáriumot – adott ki. Jelenleg 28 oldalon, részben színes nyomtatásban jelenik meg a hetilap, mintegy 1700 példányban. Az állam a lap teljes költségeinek mintegy 90%-át finanszírozza. Itt hét teljes állású újságíró dolgozik, és tíz szerzői jogdíjas munkatársuk van.
A Muratáj folyóirat már 1988-ban indult, amikor kalendáriuma már sok mindent, pl. a tudományosságot sem tudta felvállalni. Az átlag 200 oldalas, könyv formátumú folyóirat évente kétszer jelenik meg. közben megnőtt az érdeklődés, a szomszédos Zala megyében is indult irodalmi havilap, ebben a Muratáj is külön tömböt kap.
Intézményrendszer
Bence Lajos: A ’90-es évek elején rájöttünk arra, hogy a nemzet nem csak nyelvében él, hanem intézményrendszerében is. Akkor sikerült négy intézményt is létrehoznunk, olyan megfontolásból, hogy az állambácsi vállaljon szerepet intézményeink eltartásából. Nem mondom, hogy ezzel minden kérdés megoldódott. A Népújságot addig – szintén a szlovén állam pénzén – szlovén intézmény keretében adtuk ki, de most a tájékoztatási intézmény keretében jelenik meg – amelyet én alapítottam –, és ezzel sikerült függetleníteni. Azóta is az állami költségvetésben rendszeresen szerepel a lap megjelenési finanszírozása, ez a költségek mintegy 90%-át fedezi. Még ebben az évben létrejött a nemzetiségi művelődési intézet, később a galéria intézet a képzőművészek számára, és a magyar könyvtárak is ilyen státusban működnek. Csak egy dolog zavar bennünket: ha valami újítást akarunk bevezetni, fejleszteni, akkor erre külön pályázni kell, és ez nagyon macerás. Az állam felé nem akarjuk tovább feszíteni a húrt, mert eddig is nagyon korrektek voltak, a magyar televízió heti négyszeri jelentkezését és a napi 20 órás magyar rádióadást is teljes mértékben fizetik.
Azt is elmondhatom, hogy mindezért az állam részéről soha senki meg nem kérdezte: hogyan is gondoljuk a szerkesztést vagy irányultságunkat. Pedig az újságíróban mindig benne van a kisördög, és ez amúgy is elősegíti a kisebbségi lét fejlődését. Néha az állambácsinak is be kell tartani, ez az objektív tájékoztatás. De soha nem szóltak bele, mit teszünk, utólag sem kérdeztek semmit, csak rendszeresen fizettek, és hagytak bennünket dolgozni.
Nemzetiségi viszonyok
Az alkotmány két őshonos kisebbséget ismer el: a mintegy 6.500 lelkes magyar közösséget, és a 3.000 lelket számláló olaszokat. Mindkettőt hivatalból egy-egy hely illeti meg a szlovén parlamentben. A kormány mellett működik egy nemzetiségi hivatal, amely segíti a kommunikációt köztünk és a kormány között. Minden gondunkkal ehhez fordulunk, ők megoldják, a pénzt is ők utalják ki.
Szlovénia toleráns állam, igaz itt a világháborúk alatt sem voltak olyan jellegű megtorlások mint a Vajdaságban. A magyarok és a szlovének között ilyen konfliktus nem volt.
A magyar hivatalos nyelvként szerepel a magyarlakta területeken. Minden közintézmény elfogadja a magyar nyelvű iratokat, tolmácsról vagy fordítóról az állam gondoskodik. „Lendván ha megállít a rendőr, és azt mondom, hogy magyar vagyok, köteles magyarul értekezni velem. Ha nem tud magyarul, akkor tolmácsot hív. Természetesen ilyenkor inkább eszembe jutnak a szlovén szavak, semhogy 2-3 órát várakozzak, amíg a tolmács megférkezik.” (Halász Albert szavai)
Utánpótlás?
Dr. Bence Lajos: Kevesen vagyunk, akik megpróbálunk az önkormányzatokban is tevékenykedni, mindent csinálunk, mert helyettünk senki nem vállalja. Ez a 10-15 ember mindenütt ott van, mindent elvégez, és egy kisbuszban elfér. Egy buszbaleset óriási katasztrófát jelentene kulturális életünkben.
Szomorú a helyzet, hogy az emberek nem vállalják azt a sok munkát ami ezzel jár, ennek ellenére sokan mondják, hogy mi hivatásos magyarok, sőt, magyarkodók vagyunk de ez Erdélyben is így van.
A szlovéniai magyar értelmiség multifunkcionális.
Dr. Halász Albert: Igyekszünk ellátni azokat a feladatokat, amelyek létfontosságúak közösségünk számára. Szeretnénk, ha mások is vállalnák a munkát, mert nem tudunk mindennek eleget tenni, nem bírjuk, és van még feladat elég, de ezt már fizikailag képtelenség felvállalni. Kell egy akármilyen szerény megélhetési lehetőség, én most pl. tévészerkesztő, azon kívül költő is vagyok, verseket is kell írni, lehetőleg jókat – ezért nem kapok pénzt –, a néprajztudományok doktoraként a szakmában is rendszeresen jelen kell lenni, önkormányzati képviselő vagyok, ezen kívül családapaként is helyt kell állnom, és még a szőlőt is meg kell metszeni. Az Írószövetségben is el kell végezni a munkát, ezen kívül pályázni kell, és ezzel el is kell számolni, azt viszont csak akkor tehetjük meg, ha van mögötte eredmény! Tehát ha öt dolgot végzünk el, ez nem azt jelenti, hogy öt fizetést kapunk. Tesszük a dolgunkat, amíg bírjuk. De azt mindenképpen el kell mondani, hogy mindannyian, akik feladatot vállalunk, azt a legmagasabb szinten végezzük el. Eredményeink nem csak ebben a kis közösségben, de a magyar nemzetközösség szintjén is megállják a helyüket.
Mostanában egyre több szót hallani az utcán, egyre-másra jelentkeznek a magyar diákszínjátszó csoportok, táborok. Ezeket a fiatalokat kell ránevelni arra, hogy vállalják a közösségi munkát és majd vegyék át a helyünket.
A találkozó végén Fejér László, a Hepehupa folyóirat szerkesztője együttműködést kért a Muravidék szerkesztőivel, amit készségesen megígértek, így írásaikat is olvashatjuk a közeljövőben. Bodea György tanár pedig meghívta a lendvai diákokat a PADIF rendezvényeire. Biztosan eljönnek, és szorosabbra fonódik a Szilágyság és a Muravidék kapcsolata.

Józsa László

2010. április 09. | Vendégoldal