Tövisháti napokat

tartottak harmadízben Szilágycsehben szeptember 11–12- én. Az idei rendezvény, amint azt Vida Katalin, a Tövishát Társaság titkára elmondta, úgy tette lehetôvé megélni a tájegység magyarjainak közösségtudatát, hogy az építô munka eredményeit is számba vehették. Az alkalomból került sor a Magyar Ház belsô felújítása utáni avatójára. Amint Domokos Ferenc, a helyi RMDSZ-elnök elmondta, a tavasszal egy lej nélkül fogtak hozzá, az elvégzett munka összértéke viszont mára 36 millió lejre rúg. Támogatást nyújtott a református egyházközség, polgármester, tanácsosok, akik nem kis összeggel járultak a mintegy tucatnyi helyiséget magában foglaló épület rendbehozatalához. Lényegében esztendôkkel ezelôtt egy romos épületet szereztek meg a városközpontban, s azt sikerült immár belsôleg úgy felújítani, hogy a helybeli magyar civil szervezeteknek székházat, otthont nyújt, a cserkészektôl kezdôdôen az alkalmi kiállításokig. Az elvégzett munka feljogosítja a reményre a helybelieket, hogy a munkát folytatni tudják, külsôleg is rendbe hozzák az épületnek még javításra, felújításra váró részét.

Az avató során a Magyar Ház nagytermében a város huszadik századi alakulását bemutató fotókiállításra került sor; a legrégebbi képet, a római katolikus templomot ábrázoló fényképet, mely a század elsô évtizedében készült, Sarkadon aukción szerezte meg a város múltja iránt érdeklôdô személy.

Hagyomány különben a szilágycsehi rendezvény, hogy történelmi elôadásra hívják meg a társasági tagokat, helybelieket és környékbelieket. Ezúttal, lévén szombat és alkalmas munkaidô a kertekben, mezôn, a mûvelôdési otthon kétharmadában telt be érdeklôdôkkel, akik meghallgatták Bajusz István, a Babe[–Bolyai Tudományegyetem adjuktusa elôadását a Szilágyság volt várairól, a tájegység középkori történelmérôl, mely bizonyította: a Szilágyság jelentôs szerepet töltött be a magyarság történelmében, melyrôl keveset tudnak, mert nem kutatják azt a gazdag levéltári középkori anyagot, amely a Részek, a Partium kapocsszerepérôl sok értékes adatot tartalmaz.

FEJÉR LÁSZLÓ

Copyright © RMSz - 1998